NAGYMOLNAR - A FÉNY GEOMETRIÁJA - KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ BESZÉD
Orosz Márton, PhD a budapesti Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumának igazgatójának kiállítás megnyitó beszéde, amely elhangzott a NagyMolnar - A fény geometriája kiállításán Balatonfüreden, 2021.08.06.-án.
A fény egy elemi részecskékből, más néven fotonokból álló nagy frekvenciájú optikai sugárzás, amely hullámhosszúságának függvényében kelt a spektrum színeivel megfeleltethető látási érzékletet. Kettős természete abból adódik, hogy a fény hullámokra
és részecskékre jellemző tulajdonságokkal egyaránt definiálható. Ez a különös dichotómia
a fény felhasználásában és a hozzá kapcsolható attribútumokban is megmutatkozik.
A sugárzó fény ugyanis lehet veszélyes, sőt kimondottan kártékony az ember számára.
Egy olyan szubsztancia, amitől tartanunk kell, amitől félnünk érdemes. De egyúttal az élet lehetőségét is a fény hordozza, a remény, az öröm, a boldogság metaforáját szintén a fény közvetíti az emberiség számára. A fehér, tiszta, súlytalan, megfoghatatlan, immateriális, anyagtalan fény mindig is egy archaikus, ősi jelkép hordozója volt. A lehető legelvontabb, legabsztraktabb minőség, egy kozmikus szimbólum, egy metafizikai képlet, amiből kibontható és amibe vissza is vezethető a világ minden misztériuma.
Az angol filozófus, Francis Bacon 1620-ban megjelent Novum Organum című értekezése
a művészetek gyakorlati hasznában és a világról alkotott ismereteink bővülésében két fontos összetevőt vélt felfedezni, melyeket az „experimenta lucifera” és az „experimenta fructifera” jelzőkkel illetett. Bacon a mechanikai művészetet (ma úgy mondanánk, hogy a „technológia alapú művészetet”) amiatt értékelte nagyra, mert bennük a fényt hozó kísérlet (az experimenta lucifera) és a gyümölcstermő kísérlet (az experimenta fructifera) egyaránt megjelent. Ami alatt Bacon gyümölcstermő kísérletet értett, természetesen nem holmi őstermelői gazdálkodással vagy biokertészkedéssel volt összefüggésben, hanem mai szaknyelven úgy mondanánk, hogy az illető személy kreatív művészeti kísérleteket folytatott. A másik terminus, az „experimenta lucfiera” pedig a fénnyel dolgozó, a fénnyel kapcsolatos stúdiumokra utalt, ennélfogva Bacon egy olyan művész vízióját villantotta fel könyvében,
aki a fényt képes kreatív médiumként használni.
Nagy Krisztián és Molnár Csaba közös műveinek, a Mysterlight-sorozatnak az erényeit szintén a lucifera és a fructifera kettőssége, egy irányíthatatlan médium irányíthatóvá, alakíthatóvá, formázhatóvá tétele adja. A művek esztétikai kontextusát a szabálytalan szabályosság, az aleatoria, vagyis a véletlen és a szigorú matematikai rend összefüggése adja. A fény útját egy meghatározott algoritmus vagy program irányítja, mégsincs két olyan egymást követő pillanat, amikor ugyanaz a látvány tárulna fel előttünk a tekintetünket a kép belseje felé szippantó immerzív fényalagútban. Más és más konstellációkba szerveződnek
a fényből szervezett, repetitív mintákból álló absztrakt geometrikus alakzatok. A kompozíciós elemek elforgatásával, lépcsőzetes eltolásával és méretbeli skálázásával jön létre az a sajátos vertigo-hatás, amelynek dinamikáját a fény egyszerre testies, a formáknak mélységi kiterjedést kölcsönző, másrészt illuzórikus, csak közvetett módon megtapasztalható jellege adja. A fény az, amely megteremti, de ezzel együtt cseppfolyóssá is teszi, elanyagtalanítja saját környezetét.
Ha Botos Péter munkáit körbejárható konstrukcióknak tekintjük, amelyek minden irányból más-más oldalukat, egy újabb nézetüket tárják fel előttünk, Nagy Krisztián és Molnár Csaba alkotásait négy oldalról lehatárolt fénydobozokként kell felfognunk, amelyekben a történés, maga az „eseményhorizont” a kompozíció belsejében születik meg. Az egyszerű, elemi formákból felépített struktúrák lenyűgöző komplexitása kozmikus asszociációkat kelt. Meghatározhatatlan irányból érkező fény rajzolja ki a kútba dobott kő hullámvetéséhez hasonlóan képletezett koncentrikus formákat, a toronyszerűen egymásba csúszó vagy kristályszerű szeletekből összeálló térrácsokat, az irracionális tengely körül tornádó módjára tekergő tér-idő alagutakat és a tölcsérszerűen a kép mélyébe zuhanó fekete lyukakat. Nagy Krisztián és Molnár Csaba itt bemutatott Mysterlight-sorozatának mágikus geometriája,
a kompozíciók terét kaleidoszkópszerűen kitöltő alakzatok formailag távoli pulzárokat, bolygókat és galaxisokat idéznek és a populáris kultúrával, az elektroakusztikus zenével,
a különféle galaktikus utazásokról szóló olvasmányokkal és a tudományos-fantasztikus filmekkel feltételeznek összefüggést. A művek által közvetített felkavaró vizualitás üzenethordozó szerepben tetszeleg, legyen az valamilyen fizikai törvényszerűség vagy egyszerű színtani alapvetés. A kompozíciók megtervezéséhez használt formai repertoár minden esetben egy heurisztikus alkotófolyamat eredményeként jön létre. Az alkotópáros ennek tudatában használja műveiben kvantitatív és kvalitatív módon a fényt.
Az esszenciálisra redukált formák megsokszorozásával, a legegyszerűbb geometriai motívumok és az alapszínek kombinációjából, a kettő permutációja által egy időben kódolt rendszert hoznak létre. A művek a látvány határozott és határozatlan jellege közötti feszültség zavarba ejtő megtapasztalása miatt válnak revelatívvá.
A Zsdrál Galériában bemutatkozó művészek alkotásaival való találkozás során joggal támadhat olyan érzésünk, mintha a természet és az ember alkotta dolgok mágikus összefüggései mutatkoznának meg a kiállítótérben. Talán ezért van az, hogy Botos, illetve NagyMolnár feltételezett munkaállomása egy középkori alkímista zűrzavaros laboratóriumát és egy modern feltaláló vagy kutatómérnök jól áttekinthető, rendezett műtermét egyaránt eszünkbe kell, hogy juttassa.
Új Atlantisz lakói, hogy ismét Francis Bacon államelméleti és politikai utópiájából idézzek, büszkén mutatták be minden városukba tévedt idegen számára azokat a csodás találmányokat, amelyek a fényt újszerű módon hasznosították. Új Atlantisz polgárai lelkesen számoltak be
a misztériumot az egzakt tudománnyal kombináló felfedezéseikről.
„Vannak olyan házaink, [jelentették ki az ott lakók] amelyekben kísérleteket végzünk
a fénnyel, sugarakkal és színekkel. Átlátszó és színtelen testekből állítjuk elő az egyes színeket, nem szivárvány formájában, ahogy a drágakövekben és prizmákban láthatók, hanem önmagukban, állandóan és egyszerűen. Ezenkívül meg tudjuk sokszorozni a sugarakat úgy, hogy fényt vetítünk ki nagy távolságokra, és olyan élességet adunk neki, hogy a fény segítségével meg lehessen látni a legkisebb vonalakat és pontokat. Előállítunk mindenféle színes fényt, s minden alakú, nagyságú, mozgású és színű optikai játékot és látszatot, valamint az árnyék és a légben repülő testek minden jelenségét. Feltaláltunk olyan módszereket is, amelyekkel eredeti fényt állítunk elő különböző anyagokból. Vannak ezenkívül látási segédeszközeink, amelyek a ti szemüvegeiteknél és nagyítóitoknál sokkal jobbak. (…) Előállítunk még mesterséges szivárványt, holdudvart, fényköröket és rezgéseket. Végül, elő tudjuk állítani a visszaverődés, fénytörés és a tárgyak képének megsokszorozásának minden jelenségét is.” [idézet vége]
Az a formai és technikai repertoár, amit a 17. században Francis Bacon még csak egy fiktív történetet elbeszélő regényben vizionált, a 21. század harmadik évtizedére minden részletében valósággá vált. A civilizatórikus eredmények jól eső optimizmusa mellett azonban egy dologról nem szabad megfeledkeznünk. Ez pedig annak a felismerése, hogy ezen a kiállításon nem technikai-műszaki vagy tudományos konstrukciókról, hanem művészeti alkotásokról van szó. Ezek az alkotások pedig nem csak igénylik, de egyenesen megkövetelik a velük való interakciót. A néző, a befogadó, a látogató aktív részvétele nélkül részleges, hiányos, befejezetlen lenne az általuk nyújtott esztétikai élmény.
Javaslom tehát, hogy nézzünk, ne csak lássunk és éljük át együtt, tapasztaljuk meg közösen az itt, a Zsdrál Galériában bemutatott különleges, a fényt kreatív médiumként használó műveket. Köszönöm a figyelmet, a kiállítást (ezúttal a Nagy–Molnár duóét) megnyitom.
[Orosz Márton]
[Balatonfüred, Zsdrál Galéria, 2021.08.06.]
